Most először éreztem meg, mit jelent az örökkévalóság. Amíg az ember halandó, sosem gondolkodik el azon, hogy milyen is lehet a halhatatlanság érzete. És mint sok minden más, ez is akkor élhető át, mikor az ember szembesül az ellentétével: és ez a halandóság.

Az emberek azt hiszik, hogy a vámpírok mindentudók, bölcsek, de legalábbis sosem lepődnek meg semmin. Hát ez sem így van. Persze... egy halandó engem ritkán lep meg.  Most azonban, egynek mégis sikerült. A halálával.

Éppen Péternél voltam - mostanában sokat vagyok nála, az estéket beszélgetéssel, vitával, vagy épp csak hallgatással töltjük - szóval nála voltam, és tőle csekkoltam le a méljeimet. És akkor ott volt, egy körüzenet, egy szintén régi ismerőstől, amiben tudtomra adta, hogy XY régi közös barátunk eltávozott az élők sorából. Ez az illető fiatalabb volt, mint én.

Nem tudom, mi történt vele, de nyilván nem természetes halállal halt meg.

Csak bámultam a monitort, és egy perc alatt rengeteg mindent átfutott az agyamon. Hirtelen nem értettem, hogy hova tűnik valaki, miután meghalt. Én még sose találkoztam a halállal ilyen közelről- a sajátomén, és az áldozataim halálán kívül, de az más.

Ezért most ez borzasztóan megdöbbentett. Valaki meghalt, és ennyi, vége. Nincs tovább. A világ megy tovább.

Ezt az embert ismertem. Egy időben közeli barátok voltunk.

Értem már, hogy az emberek miért hisznek istenben, vagy bármi másban. Mert rettegnek a haláltól. Talán nem is konkrétan attól, hogy ők megszünnek létezni- inkább attól, hogy a világ nélkülük is vígan megy tovább. Mert ez azt jelenti, hogy mindannyian csak semmik, és senkik, csak egy porszem, egy eltűnő villanás, amire egy idő után senki sem emlékszik. Hogy is lehet élni ezzel a tudattal?

Hiszen legtöbben az egész életüket arra szánják, hogy legalább a saját megítélésük alapján legyenek 'valakik'.

Pedig a halál mindegyikért eljön, és ennek a kontextusában mindannyian ugyanolyanok. Lehetnek szépek, vagy csúnyák, sikeresek, vagy szerencsétlenek. Gazdagok vagy szegények. A halál mindenkit, válogatás nélkül elvisz. És bármiért harcoltál, bámit is építettél fel... nem számít. Semmi sem számít.

Így méláztam a monitor előtt, mikor figyelmes lettem arra, hogy Péter ráteszi könnyű kezét a vállamra.

- Értünk is eljön egyszer az elmúlás - mondta halkan - A halál gyönyörű.

Keserűség lett úrrá bennem.

- A halál mindent a helyére tesz - folytatta - a ráncok kisímulnak, a gondok eltűnnek. Nincs végső igazság. Csak a csend, és a nyugalom létezik. Nincs vagyon, nincs hatalom, se irígység, vagy szeretet... Pusztán a végtelen csend.

- Akkor mégis, mi volt ő? Él még bennem a hangja, emlékszem rá... - mondtam szomorúan - akkor régen kedveltem őt.

Péter leült mellém, és tenyerével az arcomat a saját arca felé fordította

- Ő csak egy illúzió. Volt. Minden csak illúzió, te is, és én is. Az emlékeid csak kusza képek a fejedben, a hangja csak egy régi inger. Egy emlék. A személye már rég eltűnt.

Azt hiszem nem nézhettem túlságosan értelmesen, mert folytatta a magyarázást.

- Mindenki átesik ezeken a harcokon, amelyek épp most benned is életre keltek. De el kell engedned a rossz érzést, mert az még a régi, emberi énedből táplálkozik. Ki kell irtanod magadból, mert már nem vagy ember. Rombolja a vámpírt, amivé már egy évtizede átváltoztál.

És akkor beugrottak az áldozataim. Akiknek nemcsak végignéztem, hanem főként előidéztem a halálát. Akkor nem éreztem semmit.

Talán most azt gondoljátok, hogy rájöttem, azok is emberek voltak.

De valójában arra jöttem rá, hogy minden halott, és minden halál ugyanolyan. Érdektelen. Csak egy illúzió vége.

Aztán beugrott az ismerősöm, akiknek a halálhírét kaptam. És már nem éreztem semmit. Végre egységesen láttam a halált. Rájöttem, hogy könnyen kizárom az emberi érzelmeket.

- Látod, ezért választottalak téged - hallottam újra Péter hangját. Megint ránéztem, és olyan melegen mosolygott ahogy csak egy igaz barát tud.

- Tulajdonképpen miért is? - kérdeztem vissza.

- Mert hasonlítasz rám. És... mert épp jó helyen voltál, jó időben.

Kis hallgatás után így folytatta: - Meglátod majd, milyen nagyszerű dolog érzelmi előítéletektől függetlenül élni. Az az igazi szabadság.