Mit jelent vámpírnak lenni? Önálló szigetnek lenni a kietlen óceánon. Hemingway szerint senki sem külön sziget. Leírta, kiesett a kezéből a toll, és meghalt. És most én, aki hosszú évek óta halhatatlanként él, nem öregszik, megérzi az emberek és állatok rezdüléseit, ez a furcsa lény, amely bennem él, azt mondja Hemingwaynek: De. Én vagyok a sziget.

Mit is jelent még vámpírnak lenni. Érzelmek nélkül bámulni az ételre és italra. Sajnálat vagy öröm nélkül nézni a halandók halálát. A szemébe nézni valakinek, és látni a gondolatait.

És jelenti még azt is, hogy hetek, hónapok, évek telnek el egy pillanat alatt. Mintha csak tegnap lefeküdtem volna aludni, és ma már két évvel később van. Hogy mi történt a kettő közt? Semmi.

A semmi baromi unalmas tud lenni. De felgyorsítja az időt. Már kevésbé figyelek a lényegtelen dolgokra. Kilépek az utcára tiszta holdfényben, de mire elérek a zebráig, már hatalmas pelyhekben hullik a hó. Körülnézek, hogy leléphetek-e a járdáról, balra tavasz lesz, de ahogy jobbra tekintek, már egy fülledt nyári éjszaka leng körül.

És mire átérek az út másik oldalára, összehúzom a kardigánom az őszi szélben.

Egyik lábam még az előző évtizedben, a másik már a következőben jár. Évszázadokon gyaloglunk így át mi, könnyed lépteinkkel magunk mögött hagyjuk azokat, akik elhullanak körülöttünk, akiket elsodor az idő és a történelem.

Az élet folyik, zsong, forrong körülöttünk, áramlik, ahogy egy óceán áramlatai ölelnek körbe egy magányos szigetet.

Látunk, pedig nem nézünk, tudunk, pedig nem tanultuk, és létezünk, mert nincs más választásunk. Az öröm, a érzelmek, az élet nem a mi asztalunk. A hideg szépség, a racionalitás univeruma, az igen. A tökéletesség a miénk, de nem tudunk élni vele, mert halottak vagyunk.

Merevek, szárazak, kietlenek, az időben állandóak, mint a kis szigetek az óceánban.