Köszönöm az üzeneteket és a leveleket. Válaszolni is fogok majd, itt, vagy magánban. Egyelőre azonban inkább itt.

Először is, senkit nem fogok meggyőzni arról, hogy vámpír vagyok-e. Ez a blog elsősorban a saját gondolataim feljegyzéseire szolgálnak. Ha nektek kétségeitek vannak, jegyezzétek fel ti is magatoknak. Valahol máshol.

Felmerült a kérdés, hogy megoldódott-e a munkahelyi problémám. Meg. Erről nem is akarok hosszan írni. Felmerült az a kérdés is, hogy a vámpírok úgy általában miből élnek meg.

A vámpír ugyebár nem nagyon eszik ételt. Nem iszik italt. Nem kell laknia sehol, akár vándorként kóborolhat évszázadokig. Nem kell tartania attól, hogy megfázik, mert sosem lesz beteg. Szóval a vámpíroknak alapvetően nem kell pénzt keresniük, nincs szükségük rá. Azért persze mégis jó valahol lakni. Meg ha az ember dolgozik, akkor nem lesz teljesen elzárva a külvilágtól. Nekem erre még szükségem van, lehet hogy később máshogy lesz. A régi idők vámpírjai rendszeresen összerabolták maguknak a vagyont. Eltettek láb alól pár tehetős embert, és megléptek a cuccaikkal. Így ugyebár nem nehéz vagyonra szert tenni.

Mi lett a családommal? Kiírtottam őket...

Vicceltem, nem történt velük semmi. Egyedül élek, így könnyebb. Tulajdonképpen egyre nagyobb probléma lesz az, hogy már feltűnő, hogy nem öregszem ennyi idő alatt. Persze megértem, máshogy öltözöm, máshogy viselkedem, de 10 év óta - mióta magam is a humanoid szúnyogok táborát népesítem - semmit sem változtam. A vámpírok ugyanis a megharapásuktól számítva nem öregszenek. Kicsit talán változnak, de furcsa módon egyre inkább szebbek, nemesebbek, ragyogóbbak lesznek.

Visszatérve, épp ősszel történt, hogy tíz éves érettségi találkozóm volt. Vicces, hogy egy vámpírnak ilyenje is van, mi?

Az egyik lány jött, és elkezdett tapogatni - erre különösen érzékeny vagyok, engem ne fogdosson semmilyen halandó mert lehányom - szóval elkezdett fogdosni, hogy hogyan lehet az mégis, hogy én ugyanúgy nézek ki, mint tíz éve. Odanyúltam a kezéhez, jó erősen megfogtam, szépen leengedtem a vállamról (asszem túl erősen megfoghattam, néha nem tudom kontrollálni hogy mennyire erősen ragadok meg valamit, ha indulatban vagyok), és odasúgtam neki félig viccesen: Vámpír vagyok. Erre elkezdett vihogni, meg én is, de ő hamarabb abbahagyta. Lehet, hogy megijedt egy kicsit. Valószínűleg azt úgyse gondolhatta, hogy tényleg vámpír vagyok, inkább csak olyasmit, hogy pszichopata lettem. Megjegyzem, abban a helyzetben egy pszichopata rá veszélyesebb lett volna, mint egy vámpír.

Szintén egy levélre reagálva: Én, vagy más vámpír csak úgy nem tesz senkit vámpírrá. Ahogy már írtam korábban, ez a pozíció csak üresedés után tölthető be, az üresedés pedig kihalásos alapon megy. Önéletrajzot kérünk a postaládában hagyni, motivációs levéllel, és fizetési igény megjelölésével :)

Komolyra fordítva a szót, akkor lesz új vámpír, ha egy régi eltűnik, meghal, elpusztul, stb. Azonban ez nem az én feladatom, én nem teremthetek utódot. Vannak erre régi veterán vámpírok, és az ő munkájuk.

És hogy egy vámpír hogy hal meg? Őszintén szólva nem tudom. Természetesen a kereszttel való hadonászás és a szívbe szúrt karó szart sem ér. Azzal tisztában vagyok, hogy hullák vérét meginni veszélyes. Talán az halálos.

A legtöbb vámpír azonban nem így múlik el. Sokszor csak elmennek, ahogy jöttek - feltűnnek, és eltűnnek.

Nem tudom, mennyi időnek kell eltelnie, hogy ebből a világból kiszakadjak, és közelebb kerüljek más vámpírokhoz. Néha már kíváncsibb lennék, néha meg nagyon nem. AZt hiszem ki kell élvezni ezt az időszakot is.